John Watson nem meleg - 2.rész

John reggel már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a Sherlockkal történeteket álmodta-e, vagy valóban lefeküdtek egymással, mivel társa nem feküdt mellette, mikor ő ébredezni kezdett. Újfent csak reménykedhetett abban, hogy nem valami tudatmódosító szer miatt feküdt be anyaszült meztelenül az ágyba.
Bocsánat, hogy ilyen lassan jött az új rész, remélem minden jól jön, és a következőre már nem kell ennyit várnotok. :)
Ez a rész most nem +18-as, de remélem azért így is szórakoztató lesz. Majd a következőben lesz megint akció bőven!
Kérlek, ha helyesírási hibát /elgépelést találtok benne, szóljatok! 

Töprengve felöltözött, hogy a nappali felé vehesse az irányt. Sherlockkal ellentétben ő nem preferálta a meztelenül mászkálást.
Nem bírta megállni, hogy menet közben ne nézzen be a szemetesbe. Ott volt a koton. Egyértelmű bizonyítéka, hogy ami történt, az megtörtént. Annyira csak nem lehet idióta, hogy maszturbáláshoz magár húz egy óvszert… Vagy mégis? Esetleg volt nála egy csaj, és azt képzelte, hogy Sherlockot keféli? – villant át az agyán, mert ez bizarr módon reálisabbnak tűnt annál, hogy tényleg Sherlockot kefélte.

Az előbb említett személy a fotelében ült, köntösben, és teljes lelki nyugalommal olvasott egy rongyos szélű, vagy nagyon antik, vagy nagyon meggyötört életű könyvet.
 – Hogy aludtál? – kérdezte John, és próbált nem úgy viselkedni, mint egy kamasz fiú az első éjszaka után. Tudta, hogy ez az egyszerű kis kérdés már rég felkerült az „amit teljesen felesleges megkérdezni Sherlocktól” listára, de jelen helyzetben úgy érezte, mégiscsak illendő az érdeklődés.
 – Fekve – hangozott a válasz a könyv lapjai közül.
Watson doktornak nem egy estéje volt már, miután inkább csöndesen kioldalgott a hölgy lakásából. Most hiába húzta volna magára sietősen a kabátját, hogy egy kellemesnek nem éppen mondható séta közben maga mögött hagyja a kínos perceket, később pedig hazaérve Sherlock unott arccal konstatálja: Johnnak már megint balul sült el valami.
 – Észre sem vettem, hogy felkeltél – próbálkozott John, hogy valami kommunikáció-szerűséget csikarjon ki Sherlockból. Sherlockból, akit este a magáévá tett. Nem, ennek semmi értelme sincs. Ezt a Sherlockot, Ő?
 – Te semmit sem veszel észre – közölte a könyvmoly unottan. 
John szíve a torkába ugrott, de nem állt meg ott, jobbnak látta inkább szegény tulajdonosa halántékánál lüktetni.
Azonnal csak arra tudott gondolni, hogy az együtt töltött intim pillanatok során kerülte el valami a figyelmét.
 – Mit kéne észrevennem? – ráncolta a homlokát aggódva. Megpróbálta visszaidézni a múlt éjszakát, hogy rájöjjön a hibára, de inkább felhagyott a dologgal, mikor érezte, hogy a legapróbb olyan gondolattól is az ágyékába tódul a vér, amiben Sherlock ruha nélkül szerepel.
 – Egy nyitott könyvet tartok magam elé, ez alapján feltűnhetne, hogy éppen olvasnék – hangzott a kissé goromba, de mint mindig, logikus válasz.  
John normális esetben, mondjuk egy nőnél, tudná, hogy egy éjszaka után az e féle viselkedés azt jelenti, hogy pocsék volt minden szempontból, és le is út, fel is út.
Minden bizonnyal egy normális férfinél is ugyan ezt jelentené.
Normális esetben azt is tudná, hogy Sherlocknál ez ilyen válasz egy teljesen megszokott reakció, a nap bármely szakában.
Most viszont csak némán állt imádott zsenije előtt, és idegesen végignyalta a felső ajkát.
Sherlock végre kegyeskedett felpillantani a könyvből:
 – Árnyékolsz – közölte, Johnnak pedig minden arra vonatkozó elképzelése darabokba tört, hogy Mr. Holmes mutat majd valami hajlandóságot a beszélgetésre. 
Így hát John bizonytalanul leült a laptopjához, hogy ne álldogáljon a szoba közepén olyan szerencsétlenül. És árnyékolva. Morgolódott magában egy sort, hogy mégis hogyan árnyékolhat bármit is, amikor az egyetlen jelenleg fényforrásként funkcionáló ablak Sherlock háta mögött van.

 – A blogodba, ha lehet, ne számolj be az estéről – szólalt meg Sherlock egykedvűen, a hosszú percek elteltével, amíg John úgy tett, mintha valamin szorgosan ügyködne a világhálón.
John elhűlve bámult hátra:
 – Miért tenném?
 – Előszeretettel írsz a nyomozásokhoz személyes megjegyzéseket is.
 – Én nem... – nyögte John, majd amikor rájött, hogy erről úgyse tudja meggyőzni társát, inkább más hangsúllyal folytatta – Persze. Az lesz a címe, hogy “Lefeküdtem Sherlock Holmes-szal”.
Jól esett kimondania. Így már igazán el kell fogadnia, hogy megtörtént. És a barátjának is el kell fogadni, hogy megtörtént. Bár Johnnak fogalma sem volt, hogy Sherlock miként viszonyul a dologhoz, azon kívül, hogy sehogy.
 – Fantáziátlan. Mint mindegyik – mondta Sherlock, még mindig a könyvbe mélyedve.
Sherlock Holmes gyöngyöző homloka szex közben – már John nyelve hegyén volt, de végül csak lenyelte, visszafordult a laptopjához, és újabb sor céltalanul kattintgatni kezdett különböző hírportálokon. Egy cikk sem volt képes elvonnia arról a figyelmét, hogy menten megőrül Sherlocktól. Ugyan mindig tartott tőle, hogy harcedzett idegei egyszer a detektív epés megjegyzéseitől fogják bemondani az unalmast, de a szexet, mint befolyásoló tényezőt, sosem kalkulálta bele.

 – Khm... – köszörülte meg a torkát John fél óra múlva, mikor már nem tudott magával mit kezdeni a laptop előtt, és úgy érezte, muszáj bizonyos dolgokról beszélnie Sherlockkal, különben kénytelen lesz a terapeutájához fordulni. Később persze rájött, hogy jobb lett volna a terapeutánál kezdeni.
 – Volt neked már egyáltalán bármiféle kapcsolatod? Mondjuk férfivel? – tette hozzá a Sherlock számára megfelelő konkrétság érdekében. Nem lett megfelelő.
 – Igen. Többek közt szoktam beszélgetni... – kezdett bele Sherlock, a hangjából ítélve még mindig a könyvet bújva. John idegesen közbeszólt:
 – Lefeküdtél már pasival?
 – Nem.
 – Én voltam az első... – John szinte csak tátogta a szavakat, de Sherlock természetesen meghallotta. Igazán hozzászokhatott volna már társa szelektív hallásához. Ha ezt a mondatot is úgy kezdi, hogy „Menj már le a boltba, mert elfogyott a…”, egészen biztosan elkerüli a hallójáratát.
 – Azt reméltem, ha feloldódik a szexuális frusztráltságod, az agyadba is több oxigén jut, és talán gyorsabban fogsz gondolkodni, de te menthetetlen vagy – közölte Sherlock.
 – Frusztráltság? – John erőt vett magán, és megfordult a széken. A könyv Sherlock ölében pihent.
 – Eddig nőkkel próbálkoztál, és végre rászántad magad, hogy egy férfivel létesíts szexuális kapcsolatot. Igen, tudom, hogy az első volt, mert veled ellentétben én nem csak a nemi szervemre figyeltem, hanem Rád is. A kezed remegett, miközben az óvszert kerested, arról már nem is beszélve, hogy a pulzusod jócskán túl volt a normális határán, még akkor is, ha nemi aktusról van szó, és ha mindig ennyire izzadsz, akkor nem ártana utána járni, hogy nincs-e a valami problémád. Pajzsmirigy esetleg? A korai magömlésről már nem is beszélve… – hadarta a zseni.
John már megszokta, hogy Sherlock minden adandó alkalommal kioktatja, és általában már megtanulta, hogy tud vállat vonni az ilyen tudálékoskodós “rohamokon”, de ez most nem az a téma volt, amit egykönnyen meg tudott emészteni.
...én nem csak a nemi szervemre figyeltem, hanem Rád is...
 – Neked nem volt...
…élvezetes, kellemes, örömteli, bámulatos, megfelelő – pörögtek John agyában a szavak, végül csak annyit nyögött:
 – Jó?
 – Annyit szerintem nem ártana tudni egy orvosnak, hogy az ejakuláció a szexuális kielégülést jelenti.
 – Persze. Rendben – dünnyögte John, és már kezdte bánni, hogy annyira beszélhetnéké volt az este történtekről.
 – Azért ne bízd el magad! Lehetett volna jobb is.
 – Mit… mi nem volt jó? – próbálkozott John elkeseredetten.
 – Amennyiben a nőidet is ennyit nyaggatod egy szexuális aktus után, nem csodálom, hogy hamar kirúgnak.
 – Rendben! – pattant fel John a laptopja mellől – Megyek, vennem kell ööö... cukrot.
 – Tele van a cukortartó – csodálkozott Sherlock.
 – Mindegy.
 – John, mit csinálsz?
És még Ő jön azzal, hogy lassú a felfogásom?
 – Elmegyek.
 – Miért?
A lassú felfogás. Éljen.
 – Hogy olvashass!
 – Befejeztem.
 – Akkor csinálj, amit akarsz! – sóhajtott John, és már kabátban, az ajtó felé indult. Sherlock egy macska gyorsaságával felpattant a foteljéből, és John elé állt:
 – Így akkor viselkedsz, ha megsértelek valamivel – mondta, magához képest meglepően gyengéden.
Zseni. Egy kibaszott zseni.
 – Tényleg? Fura. Viszlát! – John megpróbálta kikerülni társát, de Sherlock elkapta a vállát:
 – Várj! Beszélgetni szeretnél – jelentette ki.
 – Nem! – vágta rá John, mire Sherlock gondterhelten megcsóválta a fejét:
 – Pedig már azt hittem eltaláltam. Az megmagyarázta volna a viselkedésed.
 – Rendben, eltaláltad! – fakadt ki John, és kínjában a combjára csapott ahelyett, hogy társát vágja kupán.
 – Te jó isten, mindig így viselkedsz szex után? Rosszabb, mint általában!
Az egészben az volt a legrosszabb, hogy Sherlockon tökéletesen látszott, hogy nem konkrétan azért mondja, amit mond, hogy porig alázza vele Johnt, hanem hétköznapi, kissé azért hivalkodó, de esetleg még építő jellegű megjegyzésnek is szánja.
 – El tudod képzelni, mennyire pofán vágnálak valamivel? – fakadt ki John.
 – Az attól függ, még a szex témakörhöz kapcsolódik, vagy egyébként? Amennyiben az előbbi, nem meglepő: katona voltál, és akármennyire is jól álcázod néha a bárgyúságoddal, nem áll távol tőled az erőszak, ebből következően pedig feltételezhető, hogy a szexuális aktus során sem vetnéd meg az erőszakosabb cselekedeteket. Tévedek?
John kereste a szavakat, na meg vacillált azon, hogy most kéne képen törölnie társát, majd a falhoz nyomni, és bemutatni rajta azt az erőszakot. Végül nem volt ideje semmit mondani, vagy tenni, mert Sherlock zsebében megszólalt a telefon.
Lestrade felügyelő hívta, egy hullához, ez pedig jól láthatóan sokkal nagyobb izgalmat váltott ki Sherlockból, mint az előző téma.
 – Azonnal – Sherlock csak ennyit mondott a telefonba, visszafordult a kabátjáért, és már el is viharzott John mellett. Watson doktor fejében néhány másodperc erejéig megfordult, hogy csak azért sem megy utána.
Természetesen követte. 
*****

Sherlock mélységes csalódottsággal tért vissza a helyszínről a lakásukba, alig egy óra elteltével, mert minden, Lestrade szerint gyanús nyom ellenére is csak egy szimpla, lehangolóan unalmas öngyilkosság volt. Pocsék egy nap.
John számára sem volt kifejezetten kellemesnek mondható, de közel sem a „halál unalmas öngyilkosság” zaklatta föl. És Sherlockkal ellentétben ő nem járkált fújtatva, fel-alá a szobában, hogy idiótákkal van körülvéve.
Johnnak sokkal inkább olyan problémái akadtak, hogy eddig legalább az önmaga előtti gátlásai miatt távol tudta tartani magától az erotikus gondolatokat, ami egytől egyig Sherlockhoz fűződtek, most viszont elkerülhetetlen volt a helyszín felmérése során, hogy a tekintete Sherlock szájára, állára, nyakára tapadjon, vagy rosszabb esetbe a fenekére. Sherlock olyan mély áhítattal tanulmányozta a hullát, hogy John elgondolkodott azon, mit kéne tennie, hogy társa legalább feleekkora érdeklődést mutasson iránta.
Minden bizonnyal feldobná a dolgot, ha egy folyó partján feküdne felpuffadt és enyhén zöld testtel.

6 megjegyzés:

Corvus Coraxx írta...

Köszönöm. Köszönöm. VÉGREEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!! :)

Névtelen írta...

Szegény John... Sherlockot, hogy lehet ennyire jól eltalálni? Az hiszem igazából is így reagálna :D
Nagyon tetszett a fejezet, remélem hamar folyatod.
Puszi: Sophie

Scale írta...

Szia!

Ez nagyon jó fejezet lett, sokkal jobban tetszett, talán azért, mert ez most lightos volt. :D Félre ne érts, imádtam a szaftos részét is, csak nekik is kell egy kis pihenő, még ha nem is a legjobban alakultak a dolgaik. Mindkét karaktert nagyon jól és hitelesen ragadtad meg, öröm volt olvasni róluk. Az utolsó mondat pedig vitt mindent! :D Nagyon-nagyon tetszett, izgatottan várom a következő részét. ^^

Puszi,
Scale

Lianne H. írta...

Köszönöm szépen mindenkinek!

@Panda:
Örülök a lelkesedésnek! ;)

@Sophie:
Ennek örülök a legjobban, ha azt mondják, eltaláltam egy karaktert! :) Valamiért mindig vonzottak a hozzá hasonló "elmebetegek". A szó legjobb értelmében persze!
Igyekszem a következő fejezet feltöltését nem ennyire elhúzni, mint az utóbb.

@Scale:
Neked is nagyon szépen köszönöm a dicsérő szavakat!
Igen, én is úgy voltam vele, hogy legalább egy fejezet erejéig rájuk fér a pihi. Na de majd a következőben... ;D

HardCandy írta...

szió! már korábban is megtaláltam ezt a történetet, és szemezgettem is vele, de valamiért (megmondom én miért, mert a gonosz démonok eltérítettek a helyes útról, azért!) nem olvastam el.
de most. pótoltam.
és nagyon várom a folytatást, mert nagyon tetszik! hihetetlenül jól eltaláltad a karaktereket, és tetszik a stílusod. szóval - jöttem, láttam, maradtam. :)
(– Hogy aludtál?
– Fekve.
ezen kb 10 percet nevettem.)

$eeMee írta...

Szia! Nagyon nagyon jó amit írsz. Nekem nagyon tetszik. Remélem hamarosan folytatod. Teljes mértékben el tudom képzelni a karakterekkel ezt az egészet. Tényleg nagyon eltaláltad őket. :)

Megjegyzés küldése