tag:blogger.com,1999:blog-43297520618008916982024-02-20T10:20:43.089-08:00BBC Sherlock fanfiction || JohnlockEzen a blogon a BBC Sherlock sorozat ihlette fanfictionok találhatók, a történetek előre láthatólag 18 éven aluliaknak nem ajánlottak, slash töményen, úgyhogy akinek nincs ínyére a fiú-fiú kapcsolat, az inkább még idejében távozzon! ;)
A többieknek pedig kellemes olvasgatást!Lianne H.http://www.blogger.com/profile/11392585116493346312noreply@blogger.comBlogger4125tag:blogger.com,1999:blog-4329752061800891698.post-83524077340806095822013-05-13T08:38:00.001-07:002013-05-13T08:40:13.267-07:00Néhány dolog rólam - Díj<br />
<b>Pandától </b>kaptam egy díjat, amit megkésve bár, de <span style="color: #b45f06;">nagyon szépen köszönök</span>!<br />
Íme a 11 dolog rólam, és a kérdésekre is válaszoltam, remélem nem baj, hogy nem küldöm tovább egyelőre. Talán majd később lesz ingerenciám kérdések összeírogatására. :)<br />
<blockquote class="tr_bq">
<b>11 random dolog rólam:</b><br />
<ol>
<li>Írás-függő vagyok...</li>
<li>... és rajongó típus.</li>
<li>Elég gyakran beszélek magamban.</li>
<li>"Néha" az a tévképzetem, hogy a karaktereimmel beszélgetek.</li>
<li>Van egy olyan karakterem, akihez képest Sherlock szociálisan érzékeny. </li>
<li>Ha magamról kéne írni, akkor inkább a karaktereimről írok... </li>
<li>... talán ez azért van, mert én sem létezem jobban, mint ők.</li>
<li>Voltam már párszor pszichológusnál, de egyszer sem a fent említett okok miatt. </li>
<li>Tulajdonképpen teljesen normális vagyok. </li>
<li>Csak élénk a fantáziám...</li>
<li>... és több emberre való egó szorult belém</li>
</ol>
</blockquote>
<a name='more'></a><br />
<b>Kérdések, amiket kaptam: </b><br />
1) Milyen szupererőt választanál magadnak?<br />
Mindig mást, ez általában az olvasott könyvtől/nézett filmtől függ. Jelenleg szeretnék tudni úgy "lökést adni" az embereknek, mint Andy McGee, Stephen Kingtől a <a href="http://moly.hu/olvasasok/1873125">Tűzgyújtó</a>ban.<br />
<br />
2) Mi a kedvenc édességed?<br />
Mindegy, csak csoki legyen. Nagyjából mint Gombóc Artúrnak.<br />
<br />
3) Melyik filmben lennél főszereplőt?<br />
Mindig abban, amelyiket éppen nézem, és tetszik.<br />
<br />
4) Ha bárhol lakhatnál a Földön, hol élnél?<br />
Valami gyönyörű, békés szigeten, a szeretteimmel. Giccses.<br />
<br />
5) Ki a kedvenc íród?<br />
Stephen Kingbe "szerettem bele halálosan" az utóbbi hónapokban.<br />
<br />
6) Választanál-e másik nevet magadnak?<br />
Jelenleg jó ez.<br />
<br />
7) Milyen épület lennél?<br />
Nem lennék épület.<br />
<br />
8) Van kedvenc ékszered?<br />
Fülbevaló mániás vagyok.<br />
<br />
9) Könyvet vagy e-bookot olvasol szívesebben?<br />
E-Bookot. De csak azért, mert könnyebb.<br />
<br />
10) Kivel készítenél a legszívesebben interjút?<br />
<strike>Az igazi Gerard Way-el. Nem azzal, aki a szobámban van.</strike><br />
<strike>Stephen King!</strike><br />
Nem tudok dönteni.<br />
<br />
11) Kinek a bőrébe bújnál egy napra?<br />
Mindig máséba.<br />
Ja, és pasi legyen! ;)Lianne H.http://www.blogger.com/profile/11392585116493346312noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4329752061800891698.post-46610806974609103632013-05-09T11:46:00.001-07:002013-05-10T03:46:43.286-07:00John Watson nem meleg - 3.rész<span style="font-family: 'Times New Roman', serif; font-size: 11pt; line-height: 17px;">Azok után, hogy Sherlock részéről mintha egész nap feledésbe merültek volna az elmúlt éjszaka történései, este John újra kapott tőle bőven a szexuális ingerekből. </span><br />
<blockquote class="tr_bq">
Elképesztő, de igaz, végre sikerül felraknom ennek a történetnek a befejező részét!<br />
Mindenképpen szeretnék majd még ebben a fandomban történeteket írni, van is ötletem rengeteg, de az már biztos, hogy csak "egy részes" történetekkel fogok előrukkolni, mert elég kellemetlen, mennyi idő kellett ahhoz, mire ez a sztori felvándorolt ide. Remélem, azért még akad olvasó! :)<br />
<br />
<b>Figyelmeztetés:</b> ez a rész kőkemény slash-t tartalmaz! ;)</blockquote>
<a name='more'></a><br />
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";">Azok után, hogy Sherlock részéről mintha egész nap feledésbe merültek volna az elmúlt éjszaka történései, este John újra kapott tőle bőven a szexuális ingerekből.<br /> – Most ezt miért csinálod? – sóhajtott a doktor már-már gondterhelten, mikor Sherlock zuhanyozás után, meztelenül elvonult előtte a nappaliban. Watsont a legkevésbé sem zavarta a látvány, csak szerette volna végre valahára megtudni, hogy szóba kerülhet-e még köztük egy, netán több, az előzőhöz hasonló együttlét, vagy kénytelen lesz a továbbiakban a saját kezére hagyatkozni, örök magányra kárhoztatva, mert ha valamiben, hát abban biztos volt, hogy ő csak Sherlockot akarja.<br /> – Még mindig tombol benned a szexuális túlfűtöttség? – kérdezte detektív, és lassan belebújt a köntösébe. John nem tudta eldönteni, hogy Sherlock mindig ilyen észveszejtően szexi öltözködött-e, vagy csak most akarja felkorbácsolni a kedélyeket.<br /> – Még mindig? – kérdezett vissza John, és egyre kevésbé tudta elűzni a fejéből azt a gondolatot, hogy lakótársa egyszerűen <i>gonosz</i> szerető. Persze Sherlockkal kapcsolatban a szerető szó jelentését is legalább olyan nehéz volna objektíven megfogalmazni, mint a gonoszét.<br /> – Nem ezért voltál egész nap még a szokásoshoz képest is tompa agyilag?<br />John tompa agya még mindig a szerető, és a gonosz szó értelmezésével volt elfoglalva, majd feltette a költői kérdést:<br /> – Direkt csinálod, igaz?<br /> – Javaslok egy beszélgetést a pszichológusoddal, ő talán tud segíteni az érzéseiden. Rám <i>ez esetben</i> ne számíts – mondta Sherlock, és talán még a sajnálat árnyéka is átsuhant az arcán.<br />Tehát akkor <i>más esetben</i> számíthat?<br /> – Az érzéseimen! – nyögte John, valahonnan a düh és a szenvedélyes vágyódás határáról. – Sherlock, a rohadt életbe, tegnap lefeküdtünk egymással, te meg úgy csinálsz, mintha semmi sem történt volna!<br /> – Talán hagynom kéne nekem is, hogy az agyam feladja a szolgálatot a szex miatt? Sajnálom, ehhez túlságosan aktív és örökké mozgó az elmém.<br /> – Igaz is. Már majdnem elfelejtettem – csapta össze John a kezében tartott könyvet, és mérgesen felvonult az emeletre.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";"><br />Kényelmesen elhelyezkedett az ágyában, a háttámlának dőlve betakarózott, és olvasásnak álcázva töprengett azon, hogy meddig fogja bírni így, Sherlock örökké mozgó és aktív elméje mellett. Maximum egy napra saccolt.<br />Mint mindig, most is igaza volt a Zseninek. Tényleg felmondja az agya a szolgálatot a szex miatt.<br />Fogalma sem volt róla, hogy mit kéne tennie ahhoz, hogy újra egy ágyba kerüljön Sherlockkal. A romantikus, esetleg pajzán célzásokról azonnal letett, mert tudta, hogy annyi erővel a tűzhelynek is célozgathat, minden bizonnyal előbb lángra lobbantaná a libidóját a szép szavakkal, mint hogy Sherlocknál bármit is elérjen. Azt se igazán tudta elképzelni, hogy csak úgy kapásból rámásszon társára, mert erős volt a gyanúja, hogy ő jönne ki belőle kellemetlenül, esetleg Sherlock megint előáll azzal, hogy ő csak a nemi szervére figyel.<br />Talán csak közölnie kéne vele, hogy meg akarja dugni. Megint. Aztán megint. Ezt csak felfogná a szociálisan visszamaradottan zseniális agyával is.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";"> – Mit csinálsz?! – John nagy lendülettel dobta az éppen „olvasott” könyve az éjjeliszekrényére, és kikerekedett szemekkel meredt Sherlockra, aki a semmiből előkerülve, még mindig az egy szál köntösben, szó nélkül bemászott mellé a takaró alá.<br /> – Csak jól érzem magam a közeledben – közölte Sherlock tárgyilagosan, még egy mosolyt is eleresztve, és oldalról Johnnak simult. John azonnal megbizonyosodhatott róla, hogy mennyire is érzi jól magát Sherlock a közelében. Watson doktor egész nap lappangó érzete, miszerint egy kanál vízbe meg tudta volna fojtani társát, egy szempillantás alatt semmivé foszlott.<br /> – Öhm... Örülök – hebegte zavartan, majd erotikusan próbálta folytatni. Több-kevesebb sikerrel:<br /> – Mennyire legyek közel?<br />Sherlock nem különösebben foglalkozott azzal, hogy meghitt hangulatot varázsoljon, keményen megmarkolta Johnt.<br /> – Sherlock, nem kéne... – voltaképpen nem is tudta mit akar kérdezni, mert jelen helyzetben a „megbeszélni” nem is igazán szerepelt a vágyai között. Mielőtt valamit még motyoghatott volna, Sherlock közbevágott:<br /> – Ma is a testi vágyaink oltárán áldozzunk? De. Egyet értek.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";">John nyöszörgött valamit, amit egyrészt Sherlock szövege váltott ki belőle, másrészt pedig az, hogy lakótársa ujjai még mindig közrefogták a férfiasságát a vékony pizsamanadrágján keresztül. Mozdult volna, hogy ő is valami hasonlót vigyen véghez a detektíven, de Holmes fél kézzel egyszerűen arrébb tolta magától:<br /> – Te csak maradj úgy! Ha rajtad múlna, megint ész nélkül kefélnél. – Másik kezével még mindig Johnt kényeztette.<br /> – Ész nélkül kefélnék? – pislogott John, mintha valami a szemébe ment volna.<br /> – Az utóbbi napokban feltűnően gyakran ismételed meg szóról szóra, amit mondok. Gyakrabban, mint általában – mosolygott Sherlock hűvösen.<br /> – Ha jól emlékszem, tegnap nem igazán ellenkeztél!<br /> – A tiltakozásom izgatna? Istenem, ne nézz ilyen bambán, ezt már egyszer kifejtettem a lépcsőházban…<br /> – Igen! Nem. Nem tudom. Mi van? – hebegett John, és tudta, hogy ezzel csak még jobban elősegíti, hogy Sherlock idiótának könyvelhesse el. Bár érezte, hogy ehhez nem kell nagy segítség.<br /> – És még megsértődsz, ha lehülyézlek.<br /> – Mire akarsz ezzel kilyukadni?<br /> – A csökkent felfogóképességedre.<br /> – Nem ezzel! A… mindegy. Azt legalább hajlandó vagy elmondani, hogy mit csináltam rosszul tegnap? – kérdezte John, és maga is meglepődött rajta, hogy azok után, hogy Sherlock miket vág a fejéhez, még mindig kívánja őt. Ami azt illeti, egyre inkább magáévá tenné, már ha ezt a vágyát egyáltalán lehet még fokozni.<br /> – Egy ösztönös, bármiféle koncentrációt mellőző szexuális aktusnak tökéletesen eleget tettél – felelte Sherlock.<br /> – Oh… – pislogott John, miközben próbált valami értelmet találni társa szavaiban. Sértésnek, vagy bóknak szánta? Vagy nem szánta semminek, csak egyszerűen Sherlock Holmes?<br /> – Erősen remélem, hogy azért a férfi erogén zónákkal tisztában vagy. A falloszon kívül – Sherlock a törölköző alatt ágaskodó férfiasságára bökött, de még mindig nem hagyta Johnnak, hogy hozzáérjen.<br /> – Igen, tudom, hol van a farkad, a rohadt életbe! – nevetett fel John kínjában.<br /> – Ez is valami egy orvostól… – mosolyodott el Sherlock. Az orvos örült, hogy ez alkalommal legalább mosolyogni látja. Igaz, közel sem olyan mosoly, mintha egy agyafúrt sorozatgyilkos rohangálna Londonban, de a hanyag, felfelé ívelő szájhúzás is több mint a semmi. Amíg ezen mélázott, Sherlock nemes egyszerűséggel ledobta magáról a köntösét, egy cseppet sem játszott rá a mozdulatra. John számára izgatóbb volt bármilyen sztriptíznél.<br />Mr. Holmes tökéletesen önállósította magát, odasétált doktor Watson éjjeliszekrényéhez, és elővette a síkosítót meg az óvszert:<br /> – Nem értem, miért ragaszkodsz ennyire a ruháidhoz – egyre szélesebben mosolygott, és végignézett kedvenc kis doktorán, majd felpattintotta a síkosítós tubus tetejét, és beleszagolt:<br /> – Amúgy mire jó, hogy eper illatú? Nem is szeretem az epret.<br /> – Nem is neked vettem – vágta rá John, miközben pánikszerűen megszabadult a ruháitól. Már megszokta, hogy reflexből ezt mondja, ha Sherlock kritizálni kezd valamit, amit ő vásárolt.<br /> – Melyik barátnőd szerette annyira, hogy még siósítót is e szerint választottál? Kathie? Kitty? Vagy valami ilyesmi?<br />Egy csöppet zavarba ejtőbb téma volt, mint a múlt heti, véget nem érő „Na de miért kamillás szappant vettél?” incidens.<br /> – Jajj, mit tudom én! Csak levettem a polcról! – fakadt ki John zavarodottan, és közelebb húzódott a meztelen Sherlockhoz, azt fontolgatva, hogy ha most végignyalná a merev farkát, vajon felhagyna-e végre a hülye kérdésekkel.<br /> – Maradj fekve! – parancsolt rá Sherlock, két vállánál fogva lenyomta a párnára, majd ráült Watson doktor combjaira. John kőkemény hímtagjára húzta az óvszert, és gondosan nyomott rá az eperillatú gélből.<br />John megint ösztönösen mozdult volna, hogy az ő zsenijére vesse magát, de Sherlock visszatolta a matracra, négykézláb fölé mászott, és őrjítően lassan hagyta, hogy John belé csusszanjon.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";"> – Sherlock! – nyögte a doktor az extázis kapujában, és mindkét kezével megmarkolta lakótársa csípőjét, mintha attól félne, hogy az elkövetelendő percekben lemászni szándékozik róla. Mikor ráeszmélt, hogy imádottjának jól láthatóan az esze ágában sincs ilyesmit tenni, kezébe vette a férfiasságát, hogy ő is munkához lásson.<br /><br />John kéjes percek elteltével már megint ott tartott, hogy halvány elképzelése sem volt, mi jár Sherlock őrült elméjében, mert ez az egész, kissé vontatott tempó leginkább arra a tantrikus szex-dologra hasonlított, amire az egyik ezotériamániás barátnője vette rá Johnt. Csak azt közel sem élvezte ennyire.<br />Nem tudott betelni a látvánnyal, ahogy Sherlock lehunyt szemmel, kissé hátra döntött fejjel, tökéletesen összpontosító arcot vágva vonaglik rajta. Fel akart ülni, hogy csókok ezreit nyomja a tökéletes nyakra, de Sherlock újra visszatolta a matracra. Ezúttal gyorsított is a tempón, úgyhogy John engedelmesen a matracnak szegezett háttal maradt, és nagy sóhajok kíséretében élvezte, ahogy Mr. Holmes egyre vadabbul ringatózik az ölén.<br />Mindkét kezével dolgozott Sherlock férfiasságán, és csak előbukkant a gondolat, hogy maga alá kéne gyűrnie a férfit, de úgy érezte, a Zseni azt megint ész nélküli kefélésnek titulálná, így inkább viszonylag nyugton maradt alatta. Sherlock mintha meghallotta volna a doktor gondolatait, kinyitotta a szemét, és a plafon helyett végre John tekintetébe meredt, ezzel egy időben pedig olyan kéjes mosolyt produkált, hogy John nyögve elélvezett. Alig egy másodperc múlva Sherlock élvezetének jele már John hasán és ujjain csillogott nedvesen.<br /><br />Sherlock lemászott a doktorról, eldőlt az ágyon, alig hagyva magam mellett egy embernyi helyet.<br />John bágyadtan a szemetes kosárba hajította az óvszert, egy zsebkendővel letisztogatta magát, és mivel nem volt szíve arrébb lökdösni az ágybitorlót, maradt számára az ágy egyharmada.<br />Sherlocknak ez sem volt elég. Amit John úgy ahogy kényelembe helyezte magát, még több teret akart meghódítani magának az ágyon. John vállához nyomta a fejét:<br /> – Sokkal jobb itt aludni, mint egyedül – közölte.<br /> – Veled is sokkal jobb… minden – felelte John elérzékenyülve, az oldalára fordult, és átölelte Sherlockot. Bár erről reggel már nem mert volna megesküdni, hogy nem csak álmodta.</span><o:p></o:p></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div align="center" class="MsoNormal" style="text-align: center;">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";">*****<br /><br /><o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";">Ez alkalommal Sherlock volt az, aki még aludt, amikor társa felébredt. Johnt óriási boldogság öntötte el a látványtól, hogy Sherlock még mindig mellette fekszik, és úgy kapaszkodik a párnájába, mintha az élete függne tőle. A boldogságból bőven áradt a férfiasságába is.<br />John legyőzhetetlen késztetéstől vezérelve elsimította a szeretője arcába hulló göndör hajszálakat.<br />Sherlock szeme azonnal kipattant, John pedig szinte rémülten kapta vissza a kezét a kék villanástól.<br /> – Mit csinálsz? – kérdezte a detektív nagyot ásítva.<br />Watson doktor töprengve csücsörített, hogy erre mégis mi lenne a megfelelő válasz. Sherlock rendíthetetlen nyugalommal várt.<br /> – Hátöm… Egy együtt töltött este után az emberek szoktak ilyen… kedves gesztusokat tenni – magyarázta John.<br /> – Kedves gesztus, hogy a hajamat piszkálod?<br /> – Ezt hívják simogatásnak.<br /> – Ah! – csillant Sherlock szemében a felismerés. – Bevezetnél még, milyen szociális protokoll van az ilyen esetekben?<br /> – Szociális protokoll? Érzelmek, Sherlock, érzelmek! – nevetett fel John, és elgondolkodott rajta, mégis milyen protokoll lehet arra az esetre, ha belehabarodik egy szociopatába az ember. Legszívesebben kamaszos lelkesedéssel a szuszt is kiölelgette volna az ő szociopatájáról. Egyelőre letett a dologról, mert ezt a gesztust még nehezebb lenne Sherlock számára érthető formában körülírni, mint a simogatást.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";"> – Meddig maradsz ágyban? – zökkentette kis Sherlock a bárgyú mosolygásból.<br /> – Miért is?<br /> – Kezdek éhes lenni.<br /> – Lemehetünk enni.<br /> – Esetleg te lemész, és hozol egy kis reggelit – mondta Sherlock, mintha a legapróbb kivetnivaló se akadna az elképzelésében.<br /> – Egy kis reggelit?! Ágyba, mi?<br /> – Egy kávé is megteszi – pillantott föl Johnra, mint egy éhező kismacska.<br /> – Ott még nem tartunk – mondta John, miközben elképedve kimászott az ágyból, és magára vette a köntösét.<br />Nem egészen negyed óra múlva tért vissza egy tálcával a kezében, amin egy komplett villásreggeli illatozott.<br />Sherlock felvillantotta „az én megmondtam” mosolyát, John pedig szintén mosolyogva konstatálta, hogy ezentúl Sherlock még jobban ki fogja őt használni, mint eddig. Pedig azt nem könnyű fokozni.<br /> – Mégiscsak jók azok az érzelmek így reggel – közölte Sherlock, miközben nekilátott a reggelinek.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div align="center" class="MsoNormal" style="text-align: center;">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";">*****<br /><br /><o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";"> – Nem ma találkozol azzal az ápolónővel? – pillantott Sherlock az órára délután hatkor.<br />Sokkal egyszerűbb volt ezt a kérdést feltennie Johnnak, mint azt, hogy „Ugye nem mész ma sehova, senkivel, és csak velem fogsz foglalkozni, és <i>szeretni</i> egész áldott éjjel?”<br />A nappaliban ültek, egymással szemben, Sherlock eddig a hegedű vonóját gyantázta, John pedig újságot olvasott, ami a kérdés hallatán az ölébe pottyant.<br /> – Mi? – a doktornak először fogalma sem volt, miről beszél a társa, aztán derengeni kezdett, hogy valóban megbeszélt valami randevú félét egy szőke hajú nővel a kórházból. – Ö... Nem, nem hiszem. Neked nem lenne furcsa, ha találkozgatnék... másokkal? Nem mintha akarnék.<br /> – Nem várok el tőled elkötelezettséget – ez is könnyebben állt a detektív szájára, mint a „Ne is akarj, én is csak a te társaságodat akarom, senki másét!”<br />John elképedt, és nem bírta tovább magában tartani a kérdést:<br /> – Rendben, a lassú felfogásomat érdekelné, hogy most akkor mit is csinálunk?<br /> – Ülünk a nappaliban, és…<br /> – Oké, akkor este kilenc és tizenegy óra között mit csináltunk? Jó, tudom mit csináltunk, de ennek részedről milyen következményei lesznek?<br /> – Következményei?<br />Mielőtt még Sherlock előrukkolhatott volna bármi, jelenleg egyáltalán nemkívánatos anatómiai vagy orvosi témával, John rávágta:<br /> – Ha elkötelezettséget nem vársz tőlem, akkor mit vársz? Ágyba reggelin kívül? – tette hozz, leginkább azért, hogy a saját feszültségét oldja, mivel Sherlock egyáltalán nem tűnt feszültnek.<br /> – Az előzőekhez hasonló, élvezetes éjszakát – vigyorodott el Sherlock.<br />Tehát nap közben minden ugyan úgy megy, mint eddig, este pedig szeretkeznek. Vagy valami hasonló. John úgy gondolta, ehhez nem lesz nehéz hozzászoknia.<br />Sherlock azonban folytatta:<br /> – Ugye emlékszel, amikor azt mondtam, hogy csak a munkámnak élek? – Johnnak volt egy másodperce, hogy elgondolkodjon rajta, erre okvetlenül válaszolnia kell-e, aztán Sherlock folytatta:<br /> – Nos, akárhogy is nézem, úgy alakult, hogy már te is a munkám része vagy, szóval…<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";"> – Szóval? – fonta karba maga előtt a kezeit Watson. Már amit eddig kipréselt magából a detektív, felért John számára egy kész szerelmi vallomással, és az általában megfejthetetlen tekintetből most az tükröződött, hogy Sherlock tényleg valami ilyesminek szánja a dolgot.<br /> – Nehogy már ebből ne tudd összerakni! – forgatta a szemeit Sherlock, de ettől még nem tűnt el belőlük az érzelem. John kis híján elnevette magát azon, hogy milyen elképesztően édes, amikor az őrült zseni érzelmeket próbál kifejezni.<br /> – A munkád lenne az is, hogy felmenjünk, és megint összegyűrjük az ágyat? – mosolygott.<br /> – A kanapé közelebb van – biccentett oldalra Sherlock.<br />Nem kellett kétszer mondania.<o:p></o:p></span><br />
<div>
<span style="font-family: "Times New Roman","serif";"><br /></span></div>
</div>
<br />
<blockquote class="tr_bq">
</blockquote>
Lianne H.http://www.blogger.com/profile/11392585116493346312noreply@blogger.com7tag:blogger.com,1999:blog-4329752061800891698.post-19295981112271600032013-03-17T13:05:00.001-07:002015-10-04T11:04:22.247-07:00John Watson nem meleg - 2.részJohn reggel már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a
Sherlockkal történeteket álmodta-e, vagy valóban lefeküdtek egymással, mivel
társa nem feküdt mellette, mikor ő ébredezni kezdett. Újfent csak
reménykedhetett abban, hogy nem valami tudatmódosító szer miatt feküdt be anyaszült
meztelenül az ágyba. <br />
<blockquote class="tr_bq">
Bocsánat, hogy ilyen lassan jött az új rész, remélem minden jól jön, és a következőre már nem kell ennyit várnotok. :)<br />
Ez a rész most nem +18-as, de remélem azért így is szórakoztató lesz. Majd a következőben lesz megint akció bőven!<br />
<span style="font-size: x-small;">Kérlek, ha helyesírási hibát /elgépelést találtok benne, szóljatok! </span></blockquote>
<br />
<div class="MsoNormal">
</div>
<a name='more'></a>Töprengve felöltözött, hogy a nappali felé vehesse az irányt. Sherlockkal
ellentétben ő nem preferálta a meztelenül mászkálást. <br />
Nem bírta megállni, hogy menet közben ne nézzen be a szemetesbe. Ott volt a
koton. Egyértelmű bizonyítéka, hogy ami történt, az megtörtént. Annyira csak
nem lehet idióta, hogy maszturbáláshoz magár húz egy óvszert… <i style="mso-bidi-font-style: normal;">Vagy mégis?</i> Esetleg volt nála egy csaj,
és azt képzelte, hogy Sherlockot keféli? – villant át az agyán, mert ez bizarr
módon reálisabbnak tűnt annál, hogy tényleg Sherlockot kefélte. <br />
<br />
Az előbb említett személy a fotelében ült, köntösben, és teljes lelki
nyugalommal olvasott egy rongyos szélű, vagy nagyon antik, vagy nagyon
meggyötört életű könyvet. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Hogy aludtál? – kérdezte John, és
próbált nem úgy viselkedni, mint egy kamasz fiú az első éjszaka után. Tudta,
hogy ez az egyszerű kis kérdés már rég felkerült az „amit teljesen felesleges
megkérdezni Sherlocktól” listára, de jelen helyzetben úgy érezte, mégiscsak
illendő az érdeklődés. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Fekve – hangozott a válasz a könyv
lapjai közül. <br />
<div class="MsoNormal">
Watson doktornak nem egy estéje volt már, miután inkább
csöndesen kioldalgott a hölgy lakásából. Most hiába húzta volna magára sietősen
a kabátját, hogy egy kellemesnek nem éppen mondható séta közben maga mögött
hagyja a kínos perceket, később pedig hazaérve Sherlock unott arccal
konstatálja: Johnnak már megint balul sült el <i style="mso-bidi-font-style: normal;">valami</i>. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Észre sem vettem, hogy felkeltél –
próbálkozott John, hogy valami kommunikáció-szerűséget csikarjon ki
Sherlockból. Sherlockból, akit este a magáévá tett. <i style="mso-bidi-font-style: normal;">Nem, ennek semmi értelme sincs. Ezt a Sherlockot, Ő?</i><br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Te semmit sem veszel észre – közölte a
könyvmoly unottan.<span style="mso-spacerun: yes;"> </span><br />
John szíve a torkába ugrott, de nem állt meg ott, jobbnak látta inkább szegény tulajdonosa
halántékánál lüktetni. <br />
Azonnal csak arra tudott gondolni, hogy az együtt töltött intim pillanatok
során kerülte el valami a figyelmét. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Mit kéne észrevennem? – ráncolta a
homlokát aggódva. Megpróbálta visszaidézni a múlt éjszakát, hogy rájöjjön a
hibára, de inkább felhagyott a dologgal, mikor érezte, hogy a legapróbb olyan
gondolattól is az ágyékába tódul a vér, amiben Sherlock ruha nélkül szerepel.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Egy nyitott könyvet tartok magam elé,
ez alapján feltűnhetne, hogy éppen olvasnék – hangzott a kissé goromba, de mint
mindig, logikus válasz. <span style="mso-spacerun: yes;"> </span><br />
John normális esetben, mondjuk egy nőnél, tudná, hogy egy éjszaka után az e
féle viselkedés azt jelenti, hogy pocsék volt minden szempontból, és le is út,
fel is út. <br />
Minden bizonnyal egy normális férfinél is ugyan ezt jelentené. <br />
Normális esetben azt is tudná, hogy Sherlocknál ez ilyen válasz egy teljesen
megszokott reakció, a nap bármely szakában. <br />
Most viszont csak némán állt imádott zsenije előtt, és idegesen végignyalta a
felső ajkát. <br />
Sherlock végre kegyeskedett felpillantani a könyvből: <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Árnyékolsz – közölte, Johnnak pedig
minden arra vonatkozó elképzelése darabokba tört, hogy Mr. Holmes mutat majd
valami hajlandóságot a beszélgetésre.<span style="mso-spacerun: yes;"> </span></div>
<div class="MsoNormal">
Így hát John bizonytalanul leült a laptopjához, hogy ne álldogáljon
a szoba közepén olyan szerencsétlenül. És árnyékolva. Morgolódott magában egy
sort, hogy mégis hogyan árnyékolhat bármit is, amikor az egyetlen jelenleg
fényforrásként funkcionáló ablak Sherlock háta mögött van.</div>
<div class="MsoNormal">
<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– A blogodba, ha lehet, ne számolj be az
estéről – szólalt meg Sherlock egykedvűen, a hosszú percek elteltével, amíg
John úgy tett, mintha valamin szorgosan ügyködne a világhálón. <br />
John elhűlve bámult hátra:<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Miért tenném?<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Előszeretettel írsz a nyomozásokhoz
személyes megjegyzéseket is. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Én nem... – nyögte John, majd amikor
rájött, hogy erről úgyse tudja meggyőzni társát, inkább más hangsúllyal
folytatta – Persze. Az lesz a címe, hogy “Lefeküdtem Sherlock Holmes-szal”.<br />
Jól esett kimondania. Így már igazán el kell fogadnia, hogy megtörtént. És a
barátjának is el kell fogadni, hogy megtörtént. Bár Johnnak fogalma sem volt,
hogy Sherlock miként viszonyul a dologhoz, azon kívül, hogy sehogy. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Fantáziátlan. Mint mindegyik – mondta
Sherlock, még mindig a könyvbe mélyedve. <br />
Sherlock Holmes gyöngyöző homloka szex közben – már John nyelve hegyén volt, de
végül csak lenyelte, visszafordult a laptopjához, és újabb sor céltalanul
kattintgatni kezdett különböző hírportálokon. Egy cikk sem volt képes elvonnia
arról a figyelmét, hogy menten megőrül Sherlocktól. Ugyan mindig tartott tőle,
hogy harcedzett idegei egyszer a detektív epés megjegyzéseitől fogják bemondani
az unalmast, de a szexet, mint befolyásoló tényezőt, sosem kalkulálta bele. </div>
<div class="MsoNormal">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Khm... – köszörülte
meg a torkát John fél óra múlva, mikor már nem tudott magával mit kezdeni a
laptop előtt, és úgy érezte, muszáj bizonyos dolgokról beszélnie Sherlockkal,
különben kénytelen lesz a terapeutájához fordulni. Később persze rájött, hogy
jobb lett volna a terapeutánál kezdeni. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Volt neked már egyáltalán bármiféle
kapcsolatod? Mondjuk férfivel? – tette hozzá a Sherlock számára megfelelő konkrétság
érdekében. Nem lett megfelelő.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Igen. Többek közt szoktam
beszélgetni... – kezdett bele Sherlock, a hangjából ítélve még mindig a könyvet
bújva. John idegesen közbeszólt:<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Lefeküdtél már pasival? <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Nem.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Én voltam az első... – John szinte
csak tátogta a szavakat, de Sherlock természetesen meghallotta. Igazán
hozzászokhatott volna már társa szelektív hallásához. Ha ezt a mondatot is úgy
kezdi, hogy „Menj már le a boltba, mert elfogyott a…”, egészen biztosan
elkerüli a hallójáratát. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Azt reméltem, ha feloldódik a
szexuális frusztráltságod, az agyadba is több oxigén jut, és talán gyorsabban
fogsz gondolkodni, de te menthetetlen vagy – közölte Sherlock. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Frusztráltság? – John erőt vett magán,
és megfordult a széken. A könyv Sherlock ölében pihent.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Eddig nőkkel próbálkoztál, és végre
rászántad magad, hogy egy férfivel létesíts szexuális kapcsolatot. Igen, tudom,
hogy az első volt, mert veled ellentétben én nem csak a nemi szervemre figyeltem,
hanem Rád is. A kezed remegett, miközben az óvszert kerested, arról már nem is
beszélve, hogy a pulzusod jócskán túl volt a normális határán, még akkor is, ha
nemi aktusról van szó, és ha mindig ennyire izzadsz, akkor nem ártana utána
járni, hogy nincs-e a valami problémád. Pajzsmirigy esetleg? A korai
magömlésről már nem is beszélve… – hadarta a zseni.<br />
John már megszokta, hogy Sherlock minden adandó alkalommal kioktatja, és
általában már megtanulta, hogy tud vállat vonni az ilyen tudálékoskodós
“rohamokon”, de ez most nem az a téma volt, amit egykönnyen meg tudott
emészteni. <br />
<i style="mso-bidi-font-style: normal;">...én nem csak a nemi szervemre
figyeltem, hanem Rád is...<br />
</i><span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Neked nem volt... <br />
…élvezetes, kellemes, örömteli, bámulatos, megfelelő – pörögtek John agyában a
szavak, végül csak annyit nyögött: <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Jó? <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Annyit szerintem nem ártana tudni egy
orvosnak, hogy az ejakuláció a szexuális kielégülést jelenti.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Persze. Rendben – dünnyögte John, és
már kezdte bánni, hogy annyira beszélhetnéké volt az este történtekről.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Azért ne bízd el magad! Lehetett volna
jobb is. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Mit… mi nem volt jó? – próbálkozott
John elkeseredetten. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Amennyiben a nőidet is ennyit
nyaggatod egy szexuális aktus után, nem csodálom, hogy hamar kirúgnak. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Rendben! – pattant fel John a laptopja
mellől – Megyek, vennem kell ööö... cukrot. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Tele van a cukortartó – csodálkozott
Sherlock. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Mindegy. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– John, mit csinálsz? <br />
<i style="mso-bidi-font-style: normal;">És még Ő jön azzal, hogy lassú a
felfogásom?</i><br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Elmegyek. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Miért? <br />
<i style="mso-bidi-font-style: normal;">A lassú felfogás. Éljen. <br />
</i><span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Hogy olvashass! <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Befejeztem. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Akkor csinálj, amit akarsz! –
sóhajtott John, és már kabátban, az ajtó felé indult. Sherlock egy macska
gyorsaságával felpattant a foteljéből, és John elé állt: <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Így akkor viselkedsz, ha megsértelek
valamivel – mondta, magához képest meglepően gyengéden.<br />
<i style="mso-bidi-font-style: normal;">Zseni. Egy kibaszott zseni.</i> <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Tényleg? Fura. Viszlát! – John
megpróbálta kikerülni társát, de Sherlock elkapta a vállát:<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Várj! Beszélgetni szeretnél – jelentette
ki. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Nem! – vágta rá John, mire Sherlock
gondterhelten megcsóválta a fejét: <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Pedig már azt hittem eltaláltam. Az
megmagyarázta volna a viselkedésed. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Rendben, eltaláltad! – fakadt ki John,
és kínjában a combjára csapott ahelyett, hogy társát vágja kupán.<br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Te jó isten, mindig így viselkedsz
szex után? Rosszabb, mint általában! <br />
Az egészben az volt a legrosszabb, hogy Sherlockon tökéletesen látszott, hogy
nem konkrétan azért mondja, amit mond, hogy porig alázza vele Johnt, hanem hétköznapi,
kissé azért hivalkodó, de esetleg még építő jellegű megjegyzésnek is szánja. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– El tudod képzelni, mennyire pofán
vágnálak valamivel? – fakadt ki John. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Az attól függ, még a szex témakörhöz
kapcsolódik, vagy egyébként? Amennyiben az előbbi, nem meglepő: katona voltál,
és akármennyire is jól álcázod néha a bárgyúságoddal, nem áll távol tőled az
erőszak, ebből következően pedig feltételezhető, hogy a szexuális aktus során
sem vetnéd meg az erőszakosabb cselekedeteket. Tévedek?<br />
John kereste a szavakat, na meg vacillált azon, hogy most kéne képen törölnie
társát, majd a falhoz nyomni, és bemutatni rajta azt az erőszakot. Végül nem
volt ideje semmit mondani, vagy tenni, mert Sherlock zsebében megszólalt a
telefon. <br />
Lestrade felügyelő hívta, egy hullához, ez pedig jól láthatóan sokkal nagyobb
izgalmat váltott ki Sherlockból, mint az előző téma. <br />
<span style="mso-spacerun: yes;"> </span>– Azonnal – Sherlock csak ennyit mondott
a telefonba, visszafordult a kabátjáért, és már el is viharzott John mellett.
Watson doktor fejében néhány másodperc erejéig megfordult, hogy csak azért sem megy
utána.</div>
<div class="MsoNormal">
Természetesen követte. </div>
<div align="center" class="MsoNormal" style="text-align: center;">
*****</div>
<div align="center" class="MsoNormal" style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal">
Sherlock mélységes csalódottsággal tért vissza a helyszínről a lakásukba, alig egy óra elteltével, mert minden, Lestrade szerint gyanús nyom ellenére is csak egy szimpla, lehangolóan unalmas öngyilkosság volt. Pocsék egy nap.<br />
John számára sem volt kifejezetten kellemesnek mondható, de közel sem a „halál unalmas öngyilkosság” zaklatta föl. És Sherlockkal ellentétben ő nem járkált fújtatva, fel-alá a szobában, hogy idiótákkal van körülvéve.<br />
Johnnak sokkal inkább olyan problémái akadtak, hogy eddig legalább az önmaga előtti gátlásai miatt távol tudta tartani magától az erotikus gondolatokat, ami egytől egyig Sherlockhoz fűződtek, most viszont elkerülhetetlen volt a helyszín felmérése során, hogy a tekintete Sherlock szájára, állára, nyakára tapadjon, vagy rosszabb esetbe a fenekére. Sherlock olyan mély áhítattal tanulmányozta a hullát, hogy John elgondolkodott azon, mit kéne tennie, hogy társa legalább feleekkora érdeklődést mutasson iránta.<br />
Minden bizonnyal feldobná a dolgot, ha egy folyó partján feküdne felpuffadt és enyhén zöld testtel.<span style="color: black; font-family: "Arial","sans-serif"; font-size: 11.0pt; line-height: 115%; mso-ansi-language: HU; mso-bidi-language: AR-SA; mso-fareast-font-family: Arial; mso-fareast-language: HU;"></span></div>
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="2" style="height: 30px; width: 120px;">
<tbody>
<tr>
<td class="nav" onmouseout="this.style.backgroundColor='#64492c'" onmouseover="this.style.backgroundColor='#592412'" style="background-color: #592412; text-align: center;"><span style="color: white;"><a href="http://johnlockfanfic.blogspot.hu/2013/05/john-watson-nem-meleg-3resz.html"><span style="font-size: large;">3. rész</span></a></span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
Lianne H.http://www.blogger.com/profile/11392585116493346312noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4329752061800891698.post-19183648274044710222013-02-23T03:00:00.004-08:002015-10-04T11:03:35.883-07:00John Watson nem meleg - 1.részJohn Watson nem meleg. Legalábbis erről próbálja meggyőzni a környezetét a veterán katonaorvos. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Már azt is jelenetős haladásként könyvelte el, hogy legalább Mrs. Hudson két, teljesen heteró férfi albérlőként kezeli őket.<br />
<blockquote class="tr_bq">
+ 18, hátha valaki figyelembe veszi, bár a pár évvel ezelőtti énemből kiindulva... :D <br />
slash, bár ennek a résznek "csak" a vége fele<br />
Sherlock kísérletezik a maga nagyon tudományos módján... </blockquote>
<a name='more'></a><br />
John soha nem értette, hogy miért akarnak azonnal franciaágyas szobát rájuk tukmálni, ahányszor csak megszállnak valahol egy nyomozás miatt. Az egymást követő ötödik alkalommal bosszankodás helyett már inkább csak nevetett a kínos szituáción. Sherlock soha, egy pillanatra sem vette magára a dolgot. Egy megoldásra váró ügy kellős közepén semmi sem érdekelte annál kevésbé, mint hogy a recepción motorikusan meleg párnak nézik őket.<br />
– Hat – jelentette be John, és szórakozottan megpörgette a mutatóujján a kulcsot, miközben elsétáltak a motel recepciójától. <br />
Sherlock csak a szobájuk elé érve szólalt meg: <br />
– Ez a nyolcas – közölte, és hunyorogva nézte, ahogy John matatni kezd a kulccsal. <br />
– Tudom – felelte John meglepetten, mert elképzelése sem volt, hogy a szobaszám miként segíthet az eltűnt lány megtalálásában. Már várta, hogy Sherlock előálljon a szokásos „ez egyértelmű” monológjával, de nem így történt. <br />
– Hat… – dünnyögte Sherlock, és John előtt bevonult az ajtón. Johnnak végre kitisztult a kép a szobaszámot illetően:<br />
– Hagyjuk – sóhajtott. – Nem érdekes. <br />
– Új hobbid közé tartozik, hogy véletlenszerű számokat mormolsz? Hagyj fel vele, idegesítő!<br />
– Gondolom idegesítőbb, mint hogy hatodszorra néznek minket párnak. <br />
– Egyre inkább elfogadottak a homoszexuális párok, és mivel az esetek túlnyomó többségében olyan helyen szállunk meg, ahol az emberek kikapcsolódásra vágyva, esetleg egy kellemes éjszaka eltöltése reményében vesznek ki szobát, nem kéne meglepődnöd azon a következtetésükön, hogy mi is erre vágyunk. <br />
– Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe… – húzta el a száját John, és körbenézett a kicsi, de barátságosan berendezett szobában. <br />
Egy háló, de legalább külön ágyak. John nem szeretett közös szobában aludni, mert irtózott attól, amikor éjszaka felébredve, a szomszéd ágyon, Sherlock kéken villogó szemeit látta, ahogy a sötétbe mered, és szokás szerint úgy zárja össze a kezeit, mintha éppen imádkozna. Amikor ez az imádkozós hasonlat egyszer eszébe jutott Johnnak, elmosolyodott azon, hogy ha Sherlock egy felsőbb hatalomhoz fohászkodna, az lényegében ő maga lenne. <br />
Ami a nyitott szemmel, mozdulatlanul merengésnél még jobban zavarta Johnt, azok a pillanatok voltak, amikor Sherlock aludt. Már az első ilyen együtt töltött kényszerestéjükön megállapította, hogy Sherlock meglepően emberinek néz ki, amikor alszik. Általában az oldalán fekszik, két kézzel a feje alá húzza a párnát (és mekkora őrjöngésre képes, ha nem találja megfelelőnek a párnát!), nyakig betakarózik, és nyitott szájjal szuszog. John mielőtt látta volna társát aludni, meg volt győződve róla, hogy Drakula-pózban, mozdulatlanul fekszik egész éjszaka. <br />
John hosszú percekig képes volt nézni, ahogy társa lassan és egyenletesen veszi a levegőt. Minden egyes alkalommal megborzongott a gondolattól, hogy mennyire szeretné elsimítani a Sherlock arcába hulló göndör, sötét tincseket. <br />
<br />
<div style="text-align: center;">
*****</div>
<br />
Az volt a legkínzóbb John számára, amikor bármennyire is erősködött, hogy Sherlock és ő nem alkotnak egy párt, a panzióban már csak franciaágyas szoba volt szabad, és olyan kimerültek voltak mindketten, hogy már nem lett volna energiájuk még egy több kilométeres autókázás árán új szállást keresni. <br />
Azt gondolta, hogy amint leteszik a fejüket, úgyis álomba merülnek, szóval mégiscsak jobb lesz az a franciaágy, mint az autó kényelmetlen ülése. <br />
Sherlock a szokásos mértéktartásával kezelte a dolgot, kijelentette, hogy övé a jobb oldal, és ha John a fülébe fog horkolni, akkor leküldi a recepcióra, és már aludt is. John horkolásától nem kellett félni, viszont alig telt el három perc, John már a nyakán érezte Sherlock szuszogását. <br />
John hozzá volt szokva, hogy kis helyeken kelljen kényelmetlen elhelyezkedésben aludnia férfiak társaságában, viszont az jelentős újdonság volt a számára, hogy egyáltalán nem zavarta a helyzet. <br />
És már megint azok a göndör tincsek. Meg akarta érinteni Sherlock arccsontját, hogy megbizonyosodjon róla, valóban olyan élesek-e, mint amilyennek tűnnek. Eljátszott a gondolattal, vajon mit szólna Sherlock, ha így álmában hozzá érne. Miért akar hozzáérni? Idegesen fészkelődni kezdett az ágyban. Nem tudott megálljt parancsolni az agyának, képzeletben már végighúzta a kezét Sherlock arcán, nyakán, és egyre lejjebb haladt a felső testén. <br />
– Menj el! – hasított Sherlock hangja a néma csöndbe. John szíve a torkába ugrott, és néhány másodpercig még levegőt sem volt képes venni. Addig egész biztos nem, amíg Sherlock nem folytatta: – Nem lehet melletted aludni. <br />
– Öhm. Sajnálom – motyogta John, és örült, hogy sötét van, különben látszana a lángoló arca. <br />
– Már értem miért kötsz ki mindig a nőid kanapéján – sóhajtott Sherlock, de továbbra sem nyitotta ki a szemét. John reménykedett benne, hogy társa majd a másik oldalára fordul, de nem így történt, John pedig nem mert megmoccanni, különben Sherlock egészen biztosan kitiltja az ágyból. <br />
John minden igyekezetével próbálta elterelni a figyelmét Sherlockról, de nem járt túl sok sikerrel, meg negyed óra múlva megint azon kapta magát, hogy Sherlockot bámulja, a fantáziája pedig olyan helyekre szárnyal, ahol eddig nem igen járt. <br />
<br />
<div style="text-align: center;">
*****</div>
<br />
Nem csak a hotelszobák romantikája okozott Johnnak kellemesen kínos perceket, kijutott belőle bőven odahaza is. Azt már megtanulta, hogy reggel ne menjen be kómásan a fürdőszobába, mert Sherlocknak megvolt az a szokása, hogy sosem zárja magára az ajtót. Arról már nem is beszélve, hogy nem mindig vesződött a fürdőköpennyel, ha éppen nagyon elmélyülten gondolkodott valamin, probléma nélkül vonult át a fürdőből a szobába anyaszült meztelenül. John egyszer rá is szólt emiatt, de Sherlock azzal érvelt, hogy az öltözködés hasznos perceket vesz el a gondolkodástól. John aggódott amiatt, hogy Mrs. Hudson egyszer ilyenkor nyit be, és még a végén szívszédülést kap. Amiatt pedig még jobban aggódott, hogy egyszer saját maga fogja feltűnően rajtafelejteni Sherlock meztelen testén a tekintetét. <br />
Tehát, John Watson igazán próbálta meggyőzni a környezetét arról, hogy nem meleg, csak egy idő után rájött, hogy erről még saját magát is igen nehezére esik meggyőznie. <br />
Persze, a háborúban látott sok mindent, történt is sok minden, de azokat mindig igyekezett elkülöníteni az életétől, amit élni szeretne. <br />
Az csak rontott a helyzeten, hogy Sherlock sosem közölte konkrétan senkivel, hogy melyik nemhez vonzódik, és az igazat megvallva nála még az is kérdéses volt, hogy vonzódik-e egyáltalán valamelyikhez. <br />
<br />
<div style="text-align: center;">
*****</div>
<br />
Egy unalmasnak tűnő szombat este, már két napja semmi megoldásra váró ügy, Sherlock mégis szokatlanul higgadt volt. John nem tudta mire vélni a dolgot, már az is megfordult a fejében, hogy társa esetleg megbetegedett. Ez a gyanú csak erősödött benne, amikor Sherlock az esti fürdője után a derekára tekert egy szál fehér törülközőben végigvonult a nappalin, majd megállt John előtt. John a kanapén ült, és az ölében lévő a laptopja fölé görnyed, az blogra érkezett üzeneteket böngészve. Sherlock egy mozdulattal becsukta a laptopot, és kikapta az elképedt John ujjai közül. <br />
– Mit csinálsz? <br />
– Minek néz ki? – nézett végig rajta Sherlock olyan sunyi vigyorral, hogy John azonnal nehezebben jutott levegőhöz. <br />
– Talán elfogyott a szappan? – tippelt John nagyot nyelve. <br />
Sherlock válasz helyett lassan megnyalta a mutatóujját, majd hüvelykujjával együtt finoman megdörzsölte a mellbimbóját. John szeme valósággal kiguvadt a jelenet láttán, és úgy érezte, az agya helyére valami sűrű habot nyomtak, arról már nem is beszélve, hogy Sherlock néhány mozdulatától mennyi vér tódult az ágyékába. <br />
– Kérdés megoldva – jelentette be Sherlock kifejezéstelen arccal, és hanyag mozdulattal a törölközőjébe törölte az ujját. – Meleg vagy. <br />
– M… mi? – hebegte John, és képtelen volt feldolgozni az elmúlt néhány perc vizuális és verbális információit. <br />
– A hímtagod állapotát nézve, hogy is szokták mondani, hogy te is felfogd még a szexuálisan felhevült állapotodban is… rám gerjedtél. Ha nem lennél meleg, ez elég távol állna tőled. <br />
John csak tátogott, és már arra sem volt elég lélekjelenléte, hogy maga elé szorítson egy díszpárnát. <br />
Sherlock, mintha az imént mi sem történt volna, a konyhába indult. <br />
John hosszú percekig ült mozdulatlanul, mire sikerült valami elhatározás-szerűhöz jutnia. <br />
Követte Sherlockot. <br />
– Gondoltam, hogy megrázó lesz számodra a felismerés, mert minden bizonnyal elég gondosan próbáltad magadban eltemetni a dolgot – mondta Sherlock rezzenéstelen arccal, és a teájába kortyolt. <br />
– És ha… csak te váltod ki belőlem ezt a reakciót? – köszörülte meg a torkát John erőtlenül. Sosem jött össze neki a Casanova-szerep. <br />
– Ez érdekes felvetés! – kapta fel a fejét Sherlock. – Ez esetben elgondolkodtató, hogy egyáltalán mit csináltál a női partnereiddel. <br />
– Úgy értettem… Férfiak közül! – préselte ki magából a szavakat John, és úgy gondolta, ennél kellemetlenebbül már nem érezhetné magát. Sherlock szokásához híven tett róla, hogy mégis így legyen:<br />
– Ezt egyszerűen megtudhatjuk – tette le a csészéjét az asztalra, közvetlenül egy formaldehides edény mellé, majd a nappaliba iramodott, és intett Johnnak, hogy kövesse. <br />
Sherlock leült John laptopjához, maga mellé ültette a még mindig fél kómában lévő társát, és a keresőbe villámsebesen beírta a meleg pornó keresőszót. <br />
– Mit csinálsz? – nyögte John elhaló hangon. <br />
– Nem egyértelmű? <br />
– Közel sem! <br />
– Hihetetlen. Ha a péniszed hasonlóan reagál egy filmre, amiben két férfi közösül, az kizárja azt, hogy csak én vagyok rád ilyen hatással. <br />
– A rohadt életbe, most csak szórakozol velem ugye? – fakadt ki John. <br />
– Miért szórakoznék a szexuális orientációddal? <br />
– Hát erre én is kurvára kíváncsi lennék! <br />
– Csak megfigyelés – mosolyodott el Sherlock a tőle megszokott hűvösséggel, és rákattintott az első kiadott videó lejátszás gombjára.<br />
Johnt annyira sikerül felidegesíteni Sherlocknak, hogy amolyan bosszútól vezérelve, gondolkodás nélkül Sherlock ajkaira tapasztotta a száját, és olyan vadul esett neki, mint ahogy az ábrándjaiban zajlott. A legkevésbé sem érdekelte a videó, amit Sherlock elindított. <br />
Azonnal megörült, hogy Sherlock nem lökte el magától az első pillanatban. Az pedig elkeserítette, hogy Sherlock meg sem moccant az elkövetkezendő pillanatokban. <br />
John zavarodottan távolodott el tőle. <br />
– Csak megfigyelés – motyogta rekedten. – Hát, bocsánat! – felállt a székről, hogy minél gyorsabban otthagyja Sherlockot. Az volt az első gondolata, hogy el kell költöznie. Minél gyorsabban. Ez volt a legnagyobb baklövés, amit valaha is elkövetett életében. Nem, nem Sherlock miatt, mert Sherlock ugyanúgy vállat fog vonni e fölött, mint bármi más, átlagemberekhez méltó dolgon, de ő, John Watson soha többé nem fog tudni úgy ránézni Sherlockra, hogy ne jusson eszébe élete legkínosabb csókja. Pedig több tucat szerencsétlen csók volt az életében. De egyik sem férfivel. <br />
Reszkető lábakkal ült le az ágya szélére, és erősen elkezdett azon gondolkodni, hogy hol vegyen ki szobát estére. <br />
– El tudom képzelni, hogy felkavaró – jelent meg Sherlock az ajtóban. <br />
– Hát persze! – sóhajtotta John, és szenvedő tekintettel a plafonra bámult. <br />
– Még számomra is az. Milyen lehet egy átlagembernek? <br />
– Ezzel baromi sokat segítesz! Várj… Felkavaró? – pillantott végre John az ajtófélfának támaszkodó Sherlockra, aki most ellökte magát onnan, és még mindig ugyanabban az egy szál törölközőben, feltérdelt John ágyára. <br />
– Várható volt, hogy ilyen kimenetele lesz a megfigyelésemnek, de az ebből fakadó következményeket nem mérlegeltem megfelelően. <br />
– És akkor ezt úgy, ahogy egy átlagember mondaná? <br />
Sherlock nem mondott semmit. Most ő szorította az ajkát Johnéhoz. <br />
John még néhány lélegzetvételnyit tétovázott, aztán óvatosan áttolta a nyelvét Sherlock ajkai közt. Fogalma sem volt, hova költözhetne ez után, de abban biztos volt, hogy ha már ez az egész borzalom megtörténik vele, akkor úgy akar Sherlock tincseibe markolni, ahogy arra mindig is vágyott. <br />
Lassan elindultak a kezei lejjebb, végigsimította Sherlock arcát, nyakát, mellkasát, és nem merte kinyitni a szemét, mert félt, ha megteszi, rádöbben, hogy az egész csak valami bizarr fantázia. <br />
Az ujjai már Sherlock csípőjénél jártak, és elérkezett a puha törölközőig. Megtorpant. Meg akarta érinteni Sherlock férfiasságát, de nem volt benne biztos, hogy Sherlock is legalább fele annyira évezi a dolgot, mint ő. <br />
Lassított, óvatosan kinyitotta a szemét, és Sherlock tekintetével találta szembe magát. <br />
John eltávolodott tőle. Kísérlet.<br />
– Mi az? – érdeklődött Sherlock. Nem tükröződött a szeméből izzó vágy, szenvedély, izgatottság. Csak érdeklődés. <br />
– Mindig nyitott szemmel csókolózol? – kérdezte John élesen. <br />
– Jó nézni az arcod minden rezzenését – suttogta Sherlock. – Annyira zavarodott vagy.<br />
John nem tudott mit mondani, csak reménytelenül próbálta kifürkészni, hogy mi járhat Sherlock fejében. Lehetetlen vállalkozás. <br />
Sherlock a bizonytalanság legapróbb jele nélkül nyúlt Johnhoz, és elkezdte kigombolni az ingét. Semmi kapkodás, semmi különösebb mimika, csak mintha a saját ingét gombolná. <br />
John nagyokat nyelt, és fogalma sem volt, hogy Sherlock mit vár tőle, ha már egyszer így is csak egy szál törölköző takarja. Újra végigsimította Sherlock felsőtestét, de megint megállt a törölközőnél. <br />
Kísérlet?<br />
John ingj az ágy mellé repült. <br />
– Nadrágban szeretnéd? – kérdezte Sherlock. <br />
John nem volt benne biztos, hogy mire érti Sherlock, abban viszont biztos volt, hogy bármi is legyen, nem nadrágban akarja, mert az ágyéka már szinte fájt az alsónemű szorításától. <br />
Ügyetlenül kikapcsolta az övét, majd gyorsan letolta magáról a nadrágját, és azon volt, hogy Sherlockról is leszedje végre azt a felesleges törölközőt, de mielőtt mozdulhatott volna, Sherlock megmarkolta John kőkemény férfiasságát. <br />
Johnnak végigpörgött az agyában, hogy nem történhetett-e bármi olyasmi az utóbbi órákban, amitől ilyen képzelgései lehetnek, hogy Sherlock ujjai köré fonódnak, de Sherlock mellett bármi előfordulhat, bárhol, bármit keverhetnek a teájába. <br />
Sherlock olyan mozdulatokkal ingerelte tovább a farkát, hogy Johnnak nem volt lehetősége több gondolkodásra. Letépte Sherlockról a törölközőt, és először finoman végigsimította hüvelykujjával a makkot. Sosem ért hozzá más férfi, és ő sem ért máshoz. Sherlock heves, ő pedig örökké akarja!<br />
– Ó, baszd meg! – sóhajtott.<br />
– Inkább te – felelte Sherlock egy észveszejtő mosoly kíséretében. John még talán bírta volna Sherlock gyors, már-már erőszakos tempóját, ha nem szólal meg, és nem mosolyog, de így, ezektől az ingerektől azonnal elélvezett. <br />
Egy pillanatig zavartan nézte, ahogy Sherlock átnyúl fölötte, és az éjjeli szekrényről elvesz egy papírzsebkendőt, hogy letörölje a csuklóján lecsorgó nedvet, aztán John ráeszmélt, hogy nem akarja azzal megszakítani a tökéletes pillanatokat, hogy elkezd hebegni valamit. Viszont nem is mert a kezét törölgető Sherlockra mászni, mert hirtelen abban sem volt biztos, hogy Sherlock tényleg azt mondta, hogy szeretné, ha… <br />
Óvatosan előre hajolt, finoman megcsókolta Sherlockot, és újra megfogta a férfiasságát. <br />
– Kívánlak… – suttogta John, mikor egy pillanatra levált Sherlock ajkairól. <br />
– Ez egyértelmű. <br />
John esetlenül hátranyúlt az éjjeliszekrényéhez, és előkotort belőle egy kotont, meg síkosítót. A szüzessége elvesztése előtt sem volt ennyire izgatott. Sherlockot akarta. A zseniális, tudálékos, mindenki fölött álló Sherlockot, aki most enyhén terpeszbe tett lábbal, a könyökeire támaszkodva feküdt előtte, és úgy nézett végig rajta, mint akit kihallgatni készül. John megkérdezte volna, hogy most mégis mi jár abban az elszabadult elméjében, de ez most nem az az alkalom volt. Most Sherlock fölé mászott, hevesen csókolta, az ujjait pedig óvatosan Sherlockba irányította. Szűk volt, kegyetlenül szűk, John agyában és ágyékában pedig állatiasan lüktetett a vágy. <br />
– Hüm – szorította össze az ajkait Sherlock, és a csípőjét megemelve hátradőlt az ágyon. <br />
– Mi? – kérdezte John, mert nem tudta eldönteni, hogy a „hüm” Sherlocknál már a kéjes nyögés kategóriába tartozik-e. <br />
– Te vagy az orvos, folytasd! <br />
John nem hagyta, hogy olyan emlékek kússzanak az agyába, amik a legkevésbé sem illenének ehhez a pillanathoz. <br />
A két test egymásnak csapódott. <br />
John megtorpant, mikor Sherlock ajkait hangos nyögés hagyta el.<br />
– Csináld! – nyögte Sherlock a lepedőbe markolva. John balja sebesen siklott Sherlock férfiasságán, jobbjával pedig a csípője alá nyúlt, hogy még közelebb húzhassa magához. <br />
John hangosan, és szaporán vette a levegőt, rég túl volt azon az állapoton, hogy olyan apróságok zavarják, mit például, hogy Mrs. Hudson mindent hall odalent. <br />
John mindig így akarta látni Sherlockot. Izzadó homlokkal, lehunyt szemekkel, résnyire nyitott szájjal aprókat nyögve, és a lábai között. <br />
Sherlock egy elhaló nyögés kíséretében John tenyerébe élvezett. <br />
– Folytasd! – parancsolta.<br />
John felhúzta Sherlockot az ágyról, hogy az ölébe ültesse, és úgy folytassák. Sherlock hangosan felnyögött a helyzetváltoztatástól, és csontos ujjait John hátába mélyesztette. <br />
Kívülről nézve talán egy csöppnyit mulatságos látványt nyújtott volna, ahogy John nyújtózkodva csókolgatja Sherlock nyakát, de ez a legkevésbé sem zavarta őket. <br />
Kéjben fuldokló percek múlva John kielégülve borult Sherlock mellkasára. A feje búbja alig ért fel Sherlock álláig. Néhány másodpercig így maradtak, mozdulatlanul, majd mikor Sherlock mocorogni kezdett, John összeszedte magát, és kidobta a szemétbe az óvszert. Visszafordult az ágyhoz, amin Sherlock már elterülve feküdt, meztelenül magára húzva a takarót. John bebújt mellé. <br />
– Ha úgy fogsz forgolódni, mint amikor nem tudsz aludni, itt hagylak – közölte Sherlock, látszólag a párnának címezve. <br />
– Az az én párnám – mondta John. <br />
Sherlock dünnyögve arrébb csúszott egy kicsit, hogy John is odaférjen. <br />
John hosszú percekig hallgatta Sherlock egyre lassuló szívverését, majd őt is elnyomta az álom.
<br />
<div align="right">
<br /></div>
<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="2" style="height: 30px; width: 120px;">
<tbody>
<tr>
<td class="nav" onmouseout="this.style.backgroundColor='#64492c'" onmouseover="this.style.backgroundColor='#592412'" style="background-color: #592412; text-align: center;"><span style="color: white;"><a href="http://johnlockfanfic.blogspot.hu/2013/03/john-watson-nem-meleg-2resz.html"><span style="font-size: large;">2. rész</span></a></span></td>
</tr>
</tbody>
</table>
Lianne H.http://www.blogger.com/profile/11392585116493346312noreply@blogger.com6